Az elmúlt év december 19-én a munkáltató és az érdekképviseletek képviselői hosszas konzultációi és tárgyalásai után megszületett a megállapodás a Magyar Posta Részvénytársaság 2006. évi bértömeg növekedésének felhasználásáról, valamint a 2006. évi alapbérfejlesztésről, és a 2006. évi jóléti juttatásokról.
A dokumentumot a munkáltató részéről dr. Szabó Pál vezérigazgató, a postai szakszervezetek részéről a Postás Szakszervezet, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, a Postai Érdekvédelem ’92 képviselői írták alá. Ugyanakkor Sümegvári Miklós, a POFÜSZ és Ádám István, a POFÉSZ elnökei a bérmegállapodást nem látták el kézjegyükkel, mivel négy fontos javaslatukat az aláírók nem támogatták, illetve elutasították. De természetesen a bérmegállapodás érvényes és hatályos.
A bérmegállapodás teljes szövegét közöljük lapunkban, hogy a postás dolgozók világosan lássák, miért nem fogadták el a POFÉSZ és a POFÜSZ vezetői a megállapodást, közé tesszük a Sümegvári Miklós és Ádám István dr Szabó Pálhoz a tárgyalások befejezése előtt írt levelét, valamint azt a közleményt, amelyben megindokolják döntésük okait. A dokumentumokhoz
kommentárt nem fűzünk, mert úgy gondoljuk, elolvasásuk után mindenki tisztán láthatja a történteket.
Megállapodás a Magyar Posta Részvénytársaság 2006. évi bértömeg növekedésének felhasználásáról,a 2006. évi alapbérfejlesztésről, valamint a 2006. évi jóléti juttatásokról A Magyar Posta Rt. és a részvénytársaságnál működő érdekképviseletek a 2006. évi bértömeg növekedés mértékéről és annak felhasználásáról, valamint a Társasággal munkaviszonyban álló munkavállalók 2006. évi jövedelemfejlesztés elveiről, mértékéről, valamint a végrehajtás módjáról az alábbiakban állapodnak meg
I. Bérfejlesztési lehetőség
1) A Társaság 2006. évi üzleti terve szerinti bértömeg 61.756 millió Ft.
2) A bérfejlesztés forrását a 2005. évre engedélyezett 58.815 millió Ft bértömeg 5 %-os növekménye képezi, amely 2.940.762 ezer Ft.
3) A keresetfejlesztésre rendelkezésre álló forrást a következők növelik:
• a 2005. évi létszámcsökkenésből és felmentési bérből felszabaduló rész 224.964 ezer Ft,
• a VBKJ-ra 2005-ben elkülönített 98.000 ezer Ft, valamint
• a 2005. évben rendelkezésre álló 33.244 ezer Ft összegű intervenciós alap, továbbá
• a kiemelt kézbesítői ösztönzőből 25.000 ezer Ft keret átcsoportosítása
4)A keresetfejlesztés forrását csökkentő tételek:
• a Kelet-magyarországi és a Központi Területi Igazgatóság hétvégi hírlap- kézbesítés díjazásának rendezése: 63.000 ezer Ft, és a
• létszámváltozások áthúzódó hatása: 85.923 ezer Ft.
5) A 2-4.) pontokban ismertetettek figyelembevételévelarendelkezésre álló bérfejlesztési forrás összesen 3.173.047 ezer Ft.
II. Az alapbérfejlesztés mértékét determináló tényezők
6) A 2006. évi Foglalkoztatási terv szerinti létszámtöbblet bértömeg vonzata 119.534 ezer Ft. 7) A 2006. évi mozgóbér fejlesztés – IV. fejezet 22. és 23. pont – bérköltsége 144.500 ezer Ft. 8) A 13. havi alapbér 2006. évi növekedési költsége 260.000 ezer Ft.
9) A Felek megállapodnak abban, hogy a 2006. évi bérfejlesztési forrásból 209.814 ezer Ft az Intervenciós Alapba kerül, amelyből 60.000 ezer Ft a komplex irodaházi szolgáltatásokra elkülönített összeg. Ennek elosztása a tényleges felhasználás alapján történik.
10) A központi keretekre 2006. évben is elkülönített forrást biztosítunk, amely összességében 58.979 ezer Ft-tal több, mint a központi keretek 2005. évi bázisa (lásd V. fejezetet)
11) Az üzletházi postavezetők bérrendezésnek bérköltsége 5.700 ezer Ft, amely az átlagos bérfejlesztés felett 5 %-os alapbérfejlesztésre ad lehetőséget.
III. Az alapbérfejlesztés megvalósítása
12) A Magyar Posta Rt. 2006. évben társasági szinten átlagosan 4,6%-os alapbér-fejlesztést valósít meg, melynek forrásigénye 2.374.520 ezer Ft.
13) A Magyar Posta Rt. 2006. január 1-jétől a nemzetgazdasági szinten kötelező minimálbért alkalmazza. 2006. július 1-jétől a legalább középfokú iskolai végzettséget és/vagy szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatottak számára garantált bérminimum 68.800 Ft/hó.
14) A minimálbér fejlesztés forrását a társasági szintű átlagos alapbérfejlesztés tartalmazza, ezért a végrehajtandó alapbérfejlesztés 4 – 4,75 % között szóródik.
IV. Bérfejlesztési alapelvek
15) Az alapbér fejlesztés tömegének vetítési alapja a 2006. évre meghatározott induló bér, figyelembevéveabázis bérszerkezetet.
16) Az alapbérfejlesztésre fordítható bértömeg tartalmazza a 2006. évi minimálbér rendezésére fordítandó részt is. A 2006. évi minimálbér rendezés várható forrásigénye: 282.571 ezer Ft 17) A felelősségi egységek részére leosztott bértömeg forrásból a második ütemű (2006. júliusi) garantált bérminimumok rendezési összegét a felelősségi/tervezési egységeknek kötelezően tartalékolniuk kell.
18) A hírlapkézbesítés darabdíjai 2006. január 1-jétől 4%-kal növekednek.
19) A 2005. évben 127 kiemelt postahelyen bevezetett 107 millió Ft/év összegű felvételi ösztönző 2006. évben megszűnik. Az adott postákon az ösztönzésre fordított bértömeg mértékét a felvételi tevékenységet ellátó munkavállalók körében az átlagos bérfejlesztés feletti alapbérfejlesztésre kell fordítani. Ennek végrehajtásáról a Munkáltató az érdekképviseleteket tájékoztatja.
20) Alapbérfejlesztésben csak az a munkavállaló részesíthető, aki legalább féléves (2005. július 1-je előtti) folyamatos postai munkaviszonnyal rendelkezik
21) A 2006. január 1-jei bérfejlesztési döntést követően évközben – a 2006. júliusi garantált bérminimum rendezése kivételével – alapbérfejlesztés csak a Humánerőforrás vezérigazgató-helyettes engedélyével adható.
22) A Felek megállapodnak abban, hogy a motivációs rendszerre fordítandó forrást 100 millió Ft-tal növeli meg a társaság 2006. évben.
23) A hírlapkézbesítés minőségének javítása, valamint a piac megtartása érdekében egységesen – munkaidő hosszától függetlenül – 12.000 Ft/fő/negyedév összegű csoportos minőségi pótlék kerül bevezetésre a területi igazgatóságok hírlapkézbesítői részére. Ennek forrásigénye: 44.500 ezer Ft.
V. Külön kezelt tételek
24) A központi keretekre 2006. évben is elkülönített forrást biztosítunk, amely 58.979 ezer Ft-tal több, mint a központi keretek 2005. évi bázisa. A központi keret 2006. évben az alábbi jogcímeken és összegben áll rendelkezésre:
Jogcímek ezer Ft
Prémium 555.000
Kitüntetés 105.000
Vezérigazgatói jutalom 25.000
Beruházási pályázatok 2.000
Tehetségbank 2.000
Projekt bér és jutalom 68.979
VI. Jóléti juttatások
25) A társaság 2006. évi jóléti költségei a 2005. évi tervezett költségekhez képest 129,3%-kal növekszik, ezen belül 143,5% a VBKJ és 90,7% az egyéb jóléti tételek változásából fakad.
26) A Kollektív Szerződésben rögzített VBKJ alapelvek figyelembevételévelaz egyéves folyamatos postai munkaviszonnyal rendelkező, egész évben, a teljes napi 8 óra vagy heti 40 óra munkaidőhöz képest a munkaszerződés szerinti napi vagy heti munkaidő 81,4 - 100 % között (általánosságban napi 7 és 8 órában) foglalkoztatott munkavállalót 2006. évben 130.000 Ft összegű VBKJ keret illeti meg.
A VBKJ rendszer részletes jogosultsági és elszámolási, továbbá a 2006. évi csomagválasztási szabályait külön – Központi Üzemi Tanácsa együttdöntési hatáskörébe tartozó – szabályzatok tartalmazzák.
27) A 26.) pontban ismertetett juttatás várható költségigénye 4.771.554 ezer Ft.
VII. Záró megállapodások
28) A keresetfejlesztésről szóló végrehajtási utasítás a megállapodást aláíró érdekképviseletekkel történő előzetes egyeztetést követően kerül kiadásra.
29) A 2006. januári keresetfejlesztés végrehaj- tásáról a Munkáltató 2006. március 15-ig beszámol az érdekképviseleteknek.
30) A helyi bérpolitika keretében javasoljuk, hogy a tárgyaló felek legyenek figyelemmelakövetkezőkre:
• a 2006. évi adóágon történő nettó jövedelemnövekedésre,
• a bérbesűrűsödés kezelésére,
• a rendszeres helyettesek szükség szerinti bérrendezésére.
31) A jelen megállapodásban foglaltakon felül további bérelosztási elvek egyeztetése az egyes szervezeti egységek (területi igazgatóságok, üzletágak, stb.) valamint az üzletágak és az aláíró szakszervezetek részvételével valósul meg. A helyi egyeztetésről készült jegyzőkönyvet ellenjegyzésre a Humánerőforrás vezérigazgató-helyettes részére kell megküldeni. A helyi egyeztetéseket 2006. január 2. és 15. között kell elvégezni.
32) A Munkáltató vállalja, hogy az ösztönző
rendszer 2006. évi módosításáról szóló utasításokat legkésőbb 2006. január 31-ig véleményezésre az érdekképviseletek elé terjeszti. A 13. havi alapbér 2006. évi kifizetésének feltételeiről történő érdekegyeztetés keretében a Munkáltató az éves időarányos bérfelhasználásról 2006. októberben tájékoztatást ad. A munkáltató részéről Dr. Szabó Pál vezérigazgató, a postai szakszervezetek részéről a Postás Szakszervezet elnöke, a Magyar Postások Érdekvédelemi Szövetségének elnöke, Postai Érdekvédelem 92 Elnöke. |