A Postás Harsona előző számában tájékoztattuk postás munkatársainkat arról, hogy KSZ módosítást kezdeményeztünk a folyamatos műszakban dolgozók 10%-os műszakpótlékára vonatkozóan. Arról is beszámoltunk, hogy hasonló KSZ módosító javaslatot tett a Postás Szakszervezet nevében Pál elnökségi tag, aki akkor már a szakszervezet
A tárgyalás folyamán közös álláspontot alakítottunk ki, melynek lényege, hogy akkor is járjon a folytonos munkarendben dolgozóknak a 10%-os műszakpótlék, ha a vasárnapi szolgálat nincs teljesítve, de két szombati igen. Akkor abban maradtunk, a munkáltató kiszámítja a bértömeg igényét, és annak összegét bértárgyaláson azt a KSZ módosításra elkülöníti
A bértárgyaláson a munkáltató bejelentette, a POFÉSZ által javasolt módosítás kb. 150 millió forintba kerülne, amit nem támogat. (Ez az alapbérre vetítve mintegy 3%-ot jelentene, a szolgálati beosztástól függően) Az időközben a Postás Szakszervezet elnökévé választott Pál,
(megválasztásához egyébként gratulálunk) és a többi tisztségviselő, szakértő, egy árva szót sem szólt az így 10%-os keresetveszteséget elszenvedő dolgozók érdekében!
Úgy tettek, mint akik nem ismerik az ezen a területen dolgozók elégedetlenségét. Ez a magatartás azért is volt számunkra meglepő, mivel a több műszakban dolgozó munkatársak bíztak a postás szakszervezetben, amelynek közülük még sokan a tagjai.
Ádám István |