Győzelem! A Gazdasági Bizottság visszavonta a Munka Törvénykönyve módosítására iwc replica irányuló javaslatot!
A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek kezdeméswiss replica watches nyezésére, a Magyar Szakszervezeti Szövetség támogatásával és a szakszervezetek közös, határozott fellépésére az Országgyűlés gazdasági bizottsága Breitling Replica Watches Uk kedd reggeli ülésén visszavonta a parlament által korábban befogadott, a Munka Törvénykönyv módosítására irányuló javaslatot, amely - többek között - a munkaidőkeret egy éves maximális időtartamának három évre való kitágítását tette volna lehetővé. Mindezt Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke a gazdasági bizottság ülését követően közölte, ahol lehetősége volt személyesen is képviselni a munkavállalók érdekeit és azokat a szakmai érveket, melyek megfontolásra késztették a bizottság tagjait.
Mindez közös szakszervezeti siker,cheap replica watches hiszen az utóbbi időben nem volt rá példa, hogy a parlament előtt lévő jogszabályt az előterjesztő külső, elsősorban a munkavállalói érdekeket szem előtt tartó nyomásra vonta volna vissza.