Tárgy: Tájékoztatás a bértárgyalásról
Kedves Munkatársak!
A bértárgyalás a mai napon folytatódott, amelyen a munkáltató és a szakszervezetek képviselői vettek részt. A megbeszélésen Schamschula György vezérigazgató úr személyesen adott tájékoztatást a szakszervezeteknek a Magyar Posta helyzetéről, felvázolva a vállalat jövőképét, ezen belül a következő 3 évre tervezett intézkedéseket, melyek elsősorban a szolgáltatások minőségének javítását, valamint a működés hatékonyságának javulását célozzák. A vállalat jövőképét a menedzsment az elmúlt hetekben mutatta be a szélesebb vezetői kör részére (TOP65, TOP 200 fórumok), a jövő héten kapnak róla tájékoztatást a postavezetők és a logisztikai üzemvezetők, ezt követően kerül a munkavállalói kör részére bemutatásra.
Schamschula György vezérigazgató úr kiemelte, hogy a munkáltató és a szakszervezetek közös szándéka: fenntartható bérfejlesztési megoldást kell találni. A Posta mozgástere a béremelésre rendkívül szűk. Ismert, hogy az állam, mint tulajdonos nem adhat forrást bérfejlesztésre. A Nemzeti Vagyonért Felelős Tárca Nélküli Minisztérium azonban felhatalmazást kapott a Kormánytól arra, hogy az Európai Bizottsággal tárgyalásokat kezdeményezzen a Posta vonatkozásában a szabályok alóli mentességről, az állami többlettámogatás lehetőségéről.
A bértárgyalások heti rendszerességgel folytatódnak. A tárgyaló felek közösen is keresik a lehetőségét, hogy a bérfejlesztésre fordítható többlet forrásokat megtalálják. A munkáltató ígéretet tett arra, hogy folyamatosan tájékoztatást ad a brüsszeli tárgyalások előremeneteléről.
Humánerőforrás Főigazgatóság |