Április 28-át a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége a Munkahelyi Balesetek Nemzetközi Gyásznapjává nyilvánította. Világszerte évente több mint 200 ezer munkavállaló hal meg munkahelyi balesetekben. E napon a földkerekség hetvennél is több országában emlékeznek meg a rossz munkakörülmények áldozatairól, sérültjeiről. A gyásznapról a világban 1996-ban emlékeztek meg először. A Munkástanácsok Országos Szövetsége idén is megemlékezik a munkahelyi balesetben megsérült vagy meghalt dolgozókról. Ennek keretében megkoszorúzzuk a Pécsett felállított emlékművet, és utána rövid emlékülést tartunk a társadalom minden rétegéből meghívott vendégek részvételével.
Az idei program (2007. április 27-én, pénteken de. 10-12 óra közötti időben) ugyanakkor kiegészül egy konferenciával Budapesten. Ennek témája a munkahelyi stressz. Konföderációnk kezdeményezésére az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megkezdődtek a tárgyalások a munkaadók és a munkavállalók között a munkahelyi stressz csökkentésének lehetőségeiről. A tárgyalás keretét az Európai Unióban született megállapodás átvétele és a magyar jogrendszerbe adaptálása adja.
Adataink szerint a magyar munkavállalók több mint ötven százaléka dolgozik igen stresszes munkahelyen.
Konferenciánk és a megkezdett tárgyalásaink a mai helyzet megváltoztatására irányulnak.
Budapest, 2007. április 24.
Munkástanácsok Országos Szövetsége Elnöksége |